Kategóriák
Könyvajánló

Anya. Lánya. Angyal vagy szörnyeteg?

NEW YORK TIMES BESTSELLER

Blythe Connor eltökélt, hogy kislányának, Violetnek olyan melegszívű és szerető anyja lesz, amilyen neki nem adatott meg. Ám az anyaság első, kimerítő napjaiban meggyőződésévé válik, hogy valami nem stimmel a kisbabájával – nem úgy viselkedik, mint a többi újszülött, és ők ketten, anya és gyermeke képtelenek kötődni egymáshoz.

Vagy ez csak Blythe rögeszméje lenne?

A férje, Fox úgy gondolja, hogy csak képzelődik. S minél kevésbé hisz neki Fox, Blythe annál inkább úgy érzi, anyaként és feleségként is kudarcot vallott. A helyzet felemészti minden józanságát, s már saját magában sem bízik.

A kistestvér, Sam érkezése azonban mindent megváltoztat: Blythe magától értetődő módon kapcsolódik a kisbabához, és végre olyan anya lehet, amilyenről mindig is álmodott. Valóságos lehet ez az idill? Vagy a balsejtelem, ami Violet születésének pillanatától kísérti Blythe-ot, beigazolódik?

Mi van, ha az anyaság nem mindaz, amire mindig is vágytál, hanem mindaz, amitől mindig is rettegtél?

A szív sötétje letaglózó és elképesztően izgalmas regény, amely megkérdőjelez mindent, amit az anyaságról és a szülői szeretetről gondoltunk.

ASHLEY AUDRAIN PR-szakértő Torontóban él a férjével és két gyermekével. A Penguin Books Canada kiadóvezetőjeként dolgozott, mielőtt megírta első regényét, A szív sötétjét, melynek jogait harmincnégy országban adták el, s amely az Entertainment Weekly, a Marie Claire és a Newsweek által is 2021 legjobban várt könyve lett.

Kategóriák
Könyvajánló

Dinah Jefferies: A toszkán grófnő

A II világháború idején játszódó történet egy olajfaligetek között megbúvó toszkán faluba viszi el az olvasót, ahol a grófnő a háború dacára is nyugodt hétköznapjait éli, Ám ennek vége szakad, amikor őket is eléri a front. A grófnő felveszi a harcot a német katonákkal, és egy veszélyes játszmában találja magát.

Kategóriák
Rendezvények

Családi délelőtt

Családi délelőtt

Kategóriák
Könyvajánló

Gina La Manna: Apró bűneink

Miért vallaná be négy nő ugyanannak a gyilkosságnak az elkövetését?
Vendégek érkeznek az év esküvőjére egy kaliforniai luxusszállodába. A meghívottak között szerepel négy főiskolai barátnő is – Ginger, Lulu, Emily és Kate -, akik a diplomaosztójuk óta nem találkoztak. Okosak, szórakoztatóak, de megkeseredettek, ráadásul mind egy-egy titkot őriznek, és mindent megtennének azért, hogy ez továbbra is titok maradjon.
Huszonnégy órával később egy holttestet találnak az esküvő próbavacsorájának a helyszínén. Nem kétséges, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett. A kihallgatások során pedig mind a négy nő bevallja, hogy ő követte el a bűntényt. Egyedül.
A rendőrség számára egyértelmű, hogy hazudnak, de vajon miért?
Csak ez a négy nő tudja a választ.
És egyikőjük sem árulja el…

Kategóriák
Könyvajánló

Mary Jo Putney: Becstelen szerelem

A királyi haditengerészet tisztjeként Lord Fexton számtalan veszéllyel nézett szembe, és hosszú éveket raboskodott, azon az estén mégis inkább egy lángoló gálya fedélzetén lenne, mint a bálteremben, ahol csak idő kérdése, hogy valaki felelősségre vonja a múltban meghozott döntéseiért. A sötét hajú szépség, Kendra Douglas mögött összesúgnak az egybegyűltek. A nő felbukkanása az estélyen felér egy botránnyal, pontosan ezért kéri táncra Lucas. És ezért segít a nőnek a későbbiekben, hogy az visszaszerezze jó hírét és szeretett fiát.

Kategóriák
Könyvajánló

Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás

Az ikertestvérek mindig nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt mindenki tudja, aki látott már ikertestvéreket. A dakszlikutyák is nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt is tudja mindenki, aki látott már dakszlikutyákat. És a dakszliikrek? A dakszliikrek annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzeltek el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan. Könyvünk főszereplői pedig éppen dakszliikrek, akik boldogan élnek Borbála néni és Bertalan bácsi levendulaszagú kertjében. Vidám kalandjaikkal nemcsak szerető gazdáikat örvendeztetik meg, hanem a történetüket hallgató, rajzokat nézegető kis olvasókat is.

Kategóriák
Könyvajánló

Mechler Anna: Bíborka és a varázsfőzet

Közeledik a virágvarázslat ideje – de vajon mi lesz akkor, ha a tündérek a nagy napon éppen betegek? Hogyan kaphat megfelelő segítőt egy gyógynövény, ha reggel még az sem biztos, hogy az összes tündérlány részt tud venni a ceremónián? Szerencsére Herba anyó úrrá lesz a helyzeten. Ebben az évben egy csodálatos szépségű virág tűnik fel a varázsgömbben, és Bíborka személyében kedves, lelkiismeretes támogatót kap. A tündérlány sok új dolgot tanul meg a gyógynövények titkos világáról, és közben új barátokat is szerez. A bíbor kasvirág ugyanúgy segíti Bíborkát a mindennapokban, mint ahogy a kislány gondoskodik róla. A bűbájos mesék olvasása közben észrevétlenül ismerhetjük meg a gyógynövények gyógyhatását.

Kategóriák
Könyvajánló

Brandon Bays: Belső utazás

Brandon Bays katartikus hatású, belső utazást téve érte el, hogy méhének kosárlabda méretű daganata 6 és fél hét alatt teljesen visszafejlődjön. Módszerét másokon is kipróbálta, és kiderült, hogy a párban végezhető, mentális gyakorlat nemcsak testi betegségek, hanem lelki problémák megoldásában is csodálatosan működik. A könyvből nem csupán Brandon Bays lebilincselően érdekes élettörténetét ismerhetjük meg, hanem konkrét, azonnal használható útmutatást kapunk ahhoz, hogy: betegség esetén elindulhassunk testi egészségünk visszaszerzéséért, érzelmi gond esetén újra megtalálhassuk lelki egyensúlyunkat. Az utazással kezelhető lelki problémák listája meglepően hosszú: a módszer a depressziótól a féltékenységen át a kényszeres evésig gyakorlatilag bármilyen esetben sikerrel alkalmazható. „Egyszavas véleményem a könyvről: kincs.” – dr. Domján László „Brandon Bays a könyvével lenyűgöző és lelkesítő utazásra viszi olvasóit.” – dr. Deepak Chopra „Brandon Bays rendkívüli lélek. Testi és lelki gyógyulásának története ékesen bizonyítja az emberben rejlő, kiaknázatlan képességeket. Javaslom, olvasd el ezt a könyvet, s kívánom, hogy az a saját gyógyulásodhoz vezető utazásra ösztönözzön!” – Anthony Robbins „A Brandon Bays által kifejlesztett utazás módszere meglepően egyszerű mentális technika, amivel ugyanakkor hihetetlenül gyorsan és óriási mértékű érzelmi és testi gyógyulás érhető el. Villámsebesen meg tudja tanulni bárki, s még olyan esetekben is gyógyulást indíthat el, amikor már minden egyéb terápiás módszer kudarcot vallott. Szívből ajánlom hát mindenkinek!” – dr. Ian Watson

Kategóriák
Könyvajánló

John Assaraf: Elmetréning

Tényleg olyan sok rejtőzik benned… Akkor miért nem használod ki teljesen?
Készen állsz, hogy régi korlátaidból kitörve kiaknázd tudatalattid rejtett erejét, hogy többet keress, jobb életet élj és megtapasztald életedben a csúcshatás élményét? A legújabb technikák és tréningmódszerek alkalmazásával elengedheted a hosszú évek során kialakult berögződéseidet, korlátozó hiedelmeidet és szokásaidat, amelyek visszatartanak és újra meg újra ugyanazt az eredményt hozzák.

Az ELMETRÉNING forradalmi módszer, mely szabadjára engedi az elméd rejtett erejét, megmutatja, hogyan fejleszd a tudatosságodat, az összpontosításra való képességedet és a lelkierődet! John Assaraf úttörő könyvében gyakorlati útmutatást kapsz, hogyan:
– engedd el a mentális vagy érzelmi akadályokat, amik visszatartanak;
– növeld az önbizalmadat és fejleszd az önértékelésedet;
– iktasd ki a „belső” gátló tényezőket, mint például a félelmet, a zavart vagy a szégyen érzését;
– szabadulj meg az önmagadban való kételkedéstől, és növeld a magabiztosságodat;
– éld rendíthetetlenül és céltudatosan az életed. Az Elmetréning forradalma veled kezdődik!

John Assaraf a gondolkodás- és viselkedéstan egyik vezető szakértője, millióknak segített, hogy megváltoztassák gondolkodásmódjukat, fejlesszék mentális és érzelmi képességeiket és elérjék életük legmerészebb céljait és álmait. A New York Times bestseller szerzője jelenleg a NeuroGym vezérigazgatója. A cég az idegtudomány legújabb vívmányaira alapozott élenjáró tréningprogramjaival támogat mindenkit a maximális teljesítmény elérésében.

Kategóriák
Könyvajánló

Lucinda Riley: Éjféli rózsa

Egy életen át tartó szenvedély. Egy végtelennek tűnő kutatás.
A tizenegy éves Anahita egy indiai hercegnő unokatestvéreként V. György brit király indiai koronázási szertartásán ismerkedik meg a dzsaipuri maharadzsa lányával, Indira hercegnővel, akivel életre szóló barátságot köt. Társalkodónőként elkíséri a hercegkisasszonyt Angliába, ahol egy jó nevű bentlakásos iskolában kezdik meg tanulmányaikat, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Amikor a bombázások megkezdődnek, Indira hercegnő aggódó édesanyja Austbury Hallba, a dartmoori lápvidékre küldi a lányokat, hogy ott várják meg a vészterhes időszak végét. Anahita az Austbury kastélyban töltött szünidő alatt ismeri meg az ifjú örököst, Donaldot, akiről minden porcikájában érzi: a fiú örökre megváltoztatja a sorsát.
Nyolcvan évvel később az elhagyott, némaságba és dermedtségbe burkolózó Astbury Hall újra megtelik élettel: a huszadik század Angliáját megörökítő film forgatásának ad otthont, és nem kisebb sztárt tudhat a falai között, mint Rebecca Bradley-t, az ünnepelt amerikai filmszínésznőt. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A kastély gazdája, az utolsó Astbury azonban talpig úriember, és felajánlja kastélyának védelmét a fiatal színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára.
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, Anahita dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik dédanyja élettörténetének e fontos színhelyére, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót

Lucinda Riley (Fény az ablak mögött, A meredély szélén) négy nemzedéken átívelő családregényében bepillantást nyerhetünk a huszadik század elejének Angliájába és Indiájába, miközben rendkívüli sorsok, szívszorító és lelket melengető történetek sora bontakozik ki a lehetetlen könyv lapjain.