Kategóriák
Könyvajánló

Simone Gooding: Filckalandorok-10 mesebeli figura 30 apró kiegészítővel-tüneményes gyapjúfilc játékok

100% gyapjú & 100% alkotókedv & 100% játék
Mesebeli útitársak és igaz barátok várnak arra, aki szereti a varrást, a nosztalgikus játékokat és a finom, természetes textíliákat.

A részletes leírások és a látványos rajzok lépésről lépésre mutatják be a főszereplők elkészítését, azaz a tiszta gyapjúfilcből varrt állatkákat és babákat, valamint azt a számtalan kiegészítőt, amivel a gyerekek (is) remekül fognak szórakozni. A figurákkal történetek elevenedhetnek meg, mert a gyerekek több mesét is eljátszhatnak velük.

Kategóriák
Könyvajánló

Sierra Simone: Gyónás-Egy szerelem története

Mindig azt halljuk, hogy Isten megbünteti a vétkeseket. A bűnben élők azt aratják, amit vetettek. Imádsággal tisztítsuk meg a lelkünket, mondják, és fájdalommal sanyargassuk magunkat, hogy ismét bűntelenek legyünk.

De itt vagyok én. Bűnös is, vétkes is. Elkeseredetten vágyom a megtisztulásra…, bár olyan jó érzés mocskosnak lenni.

De még én sem számítottam arra, ami bekövetkezett.

Még én sem képzeltem, hogy ilyen hamar rám szakad a büntetésem.

Tyler Anselm Bellnek hívnak.

4 év telt el, mióta megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán.

Ez itt az én gyónásom.

Olvassátok, és ítéljetek felettem.

Ámen.

Kategóriák
Könyvajánló

Palotás Petra: Igazgyöngyök

Lélekmelengető történetek az ezerarcú szeretetről

Ki ne szeretne a rohanó, kapkodó világunkban olykor megpihenni néhány pillanatra, hogy egy csésze forró tea társaságában elmerüljön egy könyv lapjai között? Ez a kötet több tucatnyi, érzelmekkel teli novellát köt csokorba: melegséget, mosolyt vagy éppen könnyeket fakasztó írásokat, olyan érzelemkovácsoló történeteket, amelyeket a valós élet ihletett. Születésnapok, szentesték, szerelmek vagy éppen végső búcsúk… Remény, öröm, megbocsátás, vágy vagy akár félelem…

Palotás Petra jól ismert, kifinomult és érzelmes stílusában olyan hétköznapi csodákat, gondolatokat és pillanatképeket hoz el legújabb művében az olvasóknak, amelyek, mint a tenger mélyén lapuló igazgyöngyök, csak arra várnak, hogy megmutathassák a szépségüket.

Kategóriák
Könyvajánló

Irene Adler: Sherlock, Lupin és Én 5.

Miután Irene megismerte valódi anyját, annyira felkavarják az életében lezajlott változások, hogy nem tud másba kapaszkodni, mint Sherlockhoz és Arsene-hez fűződő barátságába. A nyár elején a lány hívására Davos-Platzban, a svájci Alpok fenséges csúcsai közt gyűlik össze újra a három barát.
A nyugodtnak tűnő, népszerű üdülőhelyen azonban szövevényes nemzetközi ügybe keverednek. Mindenki gyanús; senki sem az, akinek mondja magát, és a szálakat egy elvetemült bűnöző mozgatja. Amikor Irene és barátai a veszélyekkel.

Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok.

A krimi történetének három világhírű szereplője.

Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora.

Kategóriák
Könyvajánló

Kristin Hannah: Firefly Lane-Szentjánosbogár lányok

Nagyhatású új könyv szeretetről és veszteségről, és a barátság csodájáról…
1974 nyarára Kate Mularkey már belenyugodott, hogy a nyolcadikos évfolyam társadalmában az ő helye a tápláléklánc legalján van. Aztán legnagyobb ámulatára, a szemközti házba beköltözik a „világ legmenőbb csaja”, és vele akar barátkozni. Úgy tűnik, Tully Hartnak megvan mindene: szép, okos, ambiciózus. Látszólag nem is különbözhetnének jobban. Kate-nek reménye sincs, hogy szerető családjával, akik lépten-nyomon szégyent hoznak rá, valaha is a menők közé tartozzon. Tully viszont csupa rejtély és csillogás, ám belülről titok emészti. Ők ketten megfogadják, hogy barátok lesznek mindörökre, és a nyár végére „TullyésKate”-té, elválaszthatatlan barátnőkké forrnak össze.

Így indul Kristin Hannah nagyszerű új regénye. A több mint három évtizeden átívelő, a Csendes-óceán északnyugati partvidékén játszódó Szentjánosbogár lányok két nő megrendítő, nagy hatású története, és egy olyan barátságé, amely életük meghatározó eleme lesz.

Kategóriák
Könyvajánló

Renáta W. Müller: Alessandro-Az alvilág hercege

„La famiglia é sacra.” A család szent – ismételgette nekünk apám, amikor még gyerekek voltunk, és én eszerint éltem az életem, mióta az eszemet tudom.

Később aztán megtanultam még valami fontosat. La famiglia é sacra ma lo é anche l’amore. A család szent, de a szerelem is az. Csakhogy nem lehetett az enyém mind a kettő. Elsőszülött fiúként választanom kellet a család iránti lojalitás és a szerelem között, és én meghoztam a döntésemet.

Éveken át szilárdan hittem benne, hogy helyesen határoztam, aztán történt valami, ami kihúzta a lábam alól a talajt, és most már nem vagyok biztos semmiben…

Az Alessandro, A védelmező c. maffiaregény folytatása, melyben az olvasó Sandro Bertone történetét ismerheti meg.

Kategóriák
Könyvajánló

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok-A női szexualitás története

A mai nő szexualitásának megértéséhez ismernünk kell annak múltját is.

A női szexualitást illetően évezredeken át születtek különféle, általában férfiak tollából származó elméletek és tudományos munkák. A női orgazmus mibenlétéről például Hippokratész is megalkotta a maga elméletét, és őt még számtalan másik gondolkodó követte a történelem során, olykor bizarr, máskor – a mai nő számára – nevettető vagy épp elborzasztó következtetésekre jutva. Ezek az elméletek a nők szexualitását keretek közé szorították, emellett előtérbe helyezték a férfiak kielégítését, a nőt pedig a társadalomban elfoglalt helyére szögezték. Azaz alulra.

Kategóriák
Könyvajánló

Sarah Addison Allen: Sugar Queen-Édes élet

A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este. Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de lágyszívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet, de kétharmad részt egy tündéri keresztanya. Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta. kevesebb

Kategóriák
Könyvajánló

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája-Kinyomoztuk!1.-Levélrejtély

Ideális olvasmány kezdő olvasóknak: önálló, izgalmas történet, nagy betűk, rövid sorok, sok színes kép és rejtvények a Mágikus állatok iskolája szereplőivel.
Murphy a kanadai jegesmedve nyomoz. Ida furcsa, széttépett levelet talál a postaládájában.
Valaki meg akarja ijeszteni? De kicsoda? Talán egy gyerek a mágikus állatok iskolájából? Az nem lehet, ők aranyosak!
A jegesmedve különös nyomokra bukkan…

Kategóriák
Könyvajánló

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája-A kísértetfolyosó

Amikor Eddie is mágikus állat birtokába jut, őt irigyli az egész osztály. Azaz majdnem mindenki. Helént hidegen hagyják a mágikus állatok, őt csak a prímabalerina tanfolyam érdekli. És hogy mit szól ehhez Miss Cornfield? Ő leginkább az olvasás éjszakájának megszervezésével van elfoglalva. Aztán az ominózus éjszakán, a toronyszoba sötétjében minden megváltozik…