Kategóriák
Könyvajánló

Ruth Druart: Míg Párizs aludt

Santa Cruz, 1953. Jean-Luc a múltja elől menekül. Az arcát elcsúfító sebhely csekély ár azért, hogy túlélte Franciaország náci megszállásának borzalmait. Azóta új életet kezdett Kaliforniában, ahol családja van. Váratlanul éri, amikor kopogtat ajtaján a múlt.
Párizs, 1944. Egy fiatal zsidó nő egész addigi élete egy szívdobbanásnyi idő alatt romba dől. Amikor felterelik az Auschwitzba induló vonatra, végső kétségbeesésében egy idegen férfira bízza legdrágább kincsét. Nem marad más számára, csak a remény, hogy a kisbabája túléli.
Ott, a sötétbe borult peronon egymásba fonódik két ember sorsa, akik akkor még el sem tudják képzelni, mekkora hatással lesznek hirtelen meghozott döntéseik a jövőjük alakulására.

A Míg Párizs aludt narrátorai a különböző szereplők, ki-ki a maga szemszögéből meséli el a történetet. A szerző első regényében, amely a történelem egyik legsötétebb korszakában játszódik, megindítóan mutatja be a bátorság, a kitartás és a családi kötelék erejét, valamint azt, hogy mit jelent feltétel nélkül szeretni.

Kategóriák
Könyvajánló

Roberto Sendoya Escobar: Escobar fia: az elsőszülött

1965 októberében két harci helikopter csap le egy Bogotá melletti házra Kolumbiában. A brit titkosszolgálat, az MI6 egyik ügynöke által vezetett kolumbiai kommandósok célpontja egy kezdő bűnöző, Pablo Escobar bandája. A véres tűzharc nyomán a házban csak egy csecsemő marad életben agyonlőtt anyja mellett, akit a brit titkos ügynök, Patrick Phillip Witcomb vesz magához. Így indul Roberto élete, aki csak negyed évszázaddal később tudja meg, hogy valódi neve Roberto Sendoya Escobar, apja pedig nem más, mint a világ legnagyobb drogbárója, Pablo Escobar.
Roberto Sendoya Escobar önéletrajzi könyve az Escobar-sztori teljesen új részleteit tárja fel. Megtudhatjuk belőle, hogyan próbálja újra és újra elrabolni Escobar a gyermekkorát testőrök között töltő elsőszülött fiát, és milyen mocskos nemzetközi játszmák során lesz Pablo a drogvilág megkérdőjelezhetetlen ura. Kiderül, hogyan játszik össze Roberto nevelőapja révén a brit titkosszolgálat Escobar kartelljével a pénzmosásban és a kábítószer-kereskedelemben, ahogy az is, hol lehetnek a drogbáró máig hiányzó milliárdjai.
Az Escobar fia: az elsőszülött emellett egy megkínzott lélek vallomása, aki több évtizeden keresztül próbálta feldolgozni az egész életét megváltoztató titkot: igazi apja emberek ezreinek életét vette el, és további százezrekét tette tönkre.

Kategóriák
Könyvajánló

R. Kelényi Angelika: Szédítő Balaton

Caroline Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi, amely a Balaton partjára vonzza a külföldieket messze földön híres konyhájával. Éppen ez utóbbi szúr szemet a helyi luxusszálloda hírhedt tulajdonosának, aki még a gyilkosságtól sem riadna vissza, hogy megszerezze a kis panzió séfjének titkos receptjeit. Carónak leleplező anyagot kell írnia az aljas módszerekkel dolgozó szállodásról, aki bárkit félreállít, ha az érdeke úgy diktálja…
A baj csak az, hogy a lány ugyan enni szeret, de nem egy konyhatündér, mégis profi szakácsként kell bizonyítania. A séfnek azonban más irányú elvárásai is vannak… A lány hamar nyomra bukkan, és szokása szerint a legnagyobb veszélybe sodorja magát… Mit főz ki Caroline ezúttal, hogy ép bőrrel megússza a magyar gasztro-kalandot?
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

Kategóriák
Könyvajánló

Malka Adler: Testvérek Auschwitzban-Egy szétválasztott magyar család igaz története 60 év hallgatás után

„Kíméletlen, lenyűgöző, földrengető.” – Aliza Ziegler, főszerkesztő
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne olvassuk el ezt a könyvet.” – Leah Roditi, At Magazine

A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története

Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig.

Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie.

Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.

Kategóriák
Könyvajánló

Pap Éva: És újra felkel a nap

„Már most tudom, hogy nekem ez volt az év története.” – Könyves kertünk

„Gyönyörű, szívmelengető olvasmány.” – AH Magazin

Vajon léteznek kivételes szerelmek, amelyek valójában sosem érnek véget?

Szabadka, 1933

Eszti erős, fiatal nő, aki a hátán cipeli a házassága és a nevelőapjától átvett vendéglő terheit. Tervei
vannak, gyerekeket szeretne, azonban egy nap férje, Stevan vadászbalesete szertefosztja álmait, ellehetetleníti a házaséletüket.
A házasságuk meginog, ők mégis ígéretet tesznek, hogy történjék bármi, soha nem hagyják el egymást. Eszti gyengédségre vágyik, és idővel férje legjobb barátjával, a tehetős és nőtlen Martinnal egymásba szeretnek. Stevan hallgat, egyszerűen tudomásul veszi ezt a szerelmet.
A nő kétségek közt őrlődik: szabad-e, lehetséges-e két férfit szeretni? Idővel elbizonytalanodik, hogy a férjének tett ígéretét képes lesz-e megtartani. A két férfi egy baráti összejövetelen titkos megállapodást köt, amelyet Martin Esztinek csak évekkel később fed fel.
Időközben a második világháború sötét fellegei beárnyékolják az életüket, és 1944 végén Martin érthetetlen okból szakít az asszonnyal…
Az államosítás során Eszti bajba kerül. Vajon ki lesz az, aki segít rajta? Amikor válaszút elé kerül, vajon a családot vagy a szerelmet választja?
Pap Éva első regényét az egymásnak tett ígéretekről, szeretetről, örök szerelemről már a megjelenése előtt több ezren várják.

Kategóriák
Könyvajánló

Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap

Az eltörölhetetlen múlt

1950. Szarajevó, Bosznia

A szabadkai Mijo és az Adria mellől származó Meda egyetemi éveik alatt szenvedélyesen szeretik egymást. Azonban a harmadik év végén a lány állásajánlatot kap Splitben, amire mindig is vágyott, a férfit pedig besorozzák katonának az isten háta mögötti Jeszenicébe. A fiatalok rádöbbennek, hogy nincs közös jövőjük, és mielőtt útjaik végleg elválnak, még együtt töltenek egy szenvedélyes éjszakát.

Csaknem húsz évvel később az akkor már családos Mijót a munkahelyéről kirendelik Szarajevóba, ahol döbbenetes titkokra derül fény a múltból.

Egy szenvedélyes kapcsolat után tényleg a hátunk mögött hagyhatjuk az igaz szerelmet? Mi történik, ha a sors hirtelen akkor szembesíti az embert a múltjával, amikor a legkevésbé számít rá? Vajon örökké hordoznunk kell legnehezebb titkainkat? És meg tudunk-e szabadulni a súlyos tehertől, amíg nem késő?

Családi titkok, mélyben lappangó fájdalom. Pap Éva új regénye sorsokról, traumákról, soha el nem mesélt történetekről szól, bepillantást engedve az ötvenes évek Jugoszláviájának titói világába. Történet a felelősségvállalásról, az elhallgatott igazságról és a múltban gyökerező kegyetlen valóságról. Arról, hogy néha milyen nehéz szembenézni akár a saját életünkkel is.

Kategóriák
Könyvajánló

Gill Thompson: Csillagokban írt sorsok

„Melegszívű történet szeretetről, veszteségről és fáradhatatlan emberségről.” – Kathryn Hughes, írónő

Emberség az embertelenségben, remény a reménytelenségben

Valóban megtörtént, több ezer zsidó gyerek menekült el a nácik megszállta Európából a Kindertransport vonatokon Londonba. Gill Thompson új könyvét ajánljuk annak, aki olvasta és szerette Heather Morristól Az auschwitzi tetoválót, Edith Eva Egertől A döntést és Martha Hall Kellytől az Orgonalányokat.

1939, Prága.
A fiatal anyuka, Eva múltja sötét titkot őriz. Tudja, csakis úgy mentheti meg a náci megszállóktól a lányát, Mirjamot, ha elküldi otthonról – akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem láthatja többé. De amikor Eva koncentrációs táborba kerül, attól fél, hogy titkára fény derülhet.

Londonban Pamela önkéntesként segít befogadó családot találni az Európából érkező zsidó gyerekeknek. Összeismerkedik egy kislánnyal, akiért végül nem jönnek, így Pamela hazaviszi magával. Csak amikor az asszony fia bevonul a légierőhöz, akkor érti meg, milyen könnyen darabokra törhet az ő világa is.

Gill Thompson letaglózó és csodálatos, valós eseményeken alapuló történetében két egymást nem ismerő nő sorsa fonódik össze egy fájdalmasan közeli, sötét időben, amikor emberéletek megtartásához az idegenekbe vetett bizalom jelenthetett kétes reményt, és erőt leginkább a soha nem múló szeretet adhatott, azok iránt, akik a legfontosabbak számunkra.

„Szívfacsaró történet.” – Jane Corry

„Gill Thompson csodálatos mesét mesél el nekünk az anyai szeretetről, miközben bemutatja ezt a sötét és rémséges időszakot. Csodálatos könyv. Csupa érzelem, csupa szív, csupa öröm és fájdalom.” – Emma’s Bookish Corner

„Végigszáguldottam ezen a könyvön. Gombóccal a torkomban, könnyes szemmel.” – Between My Lines

„Szívbemarkoló könyv. Valós történeten alapszik, ami nem ereszt, le sem bírtam tenni. Nagyszerű.” – Waggy Tales blog

Kategóriák
Könyvajánló

Palotás Petra: Vénasszonyok nyara

„Palotás Petra stílusa lenyűgöző, festői és ámulatba ejtő!” – Kitablar blog

„Reményt ad az örökké tartó szerelemre.” – Nikii blog

Létezik halhatatlan szerelem?

Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének.
A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják részben a lány szülei, részben pedig a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot.
Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást?
A lehetetlen mégis megtörténik Rügen szigetén, egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész előrehaladott demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek.
Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő?

Palotás Petra legújabb regényében, melyet a valós élet és egy igaz történet indított útjára, a múlt szálait bogozva szövi a jelen fonalát. Az elbeszélés szerelmet vall Balatonfürednek, bemutatja egy elegáns idősek otthona mindennapjait, mesél az északkeleti szigetvilág tájairól, miközben olyan részben még mindig tabu témákat feszeget, mint az időskori szexualitás, a szülő-gyermek kapcsolat, az önfeláldozás vagy a csillapíthatatlan honvágy.

Kategóriák
Könyvajánló

Anne Ostby: Boldogságforgácsok

A Boldogságforgácsok egy elbűvölő regény egy csapat nyugdíjas barátnőről és arról, hogyan találkozik a valóság az álmokkal. Egy humoros, melegszívű és elgondolkodtató írás az érett korúak újrakezdéséről.

A Fidzsiről érkező levelek egy másik világot nyitnak meg a barátnők, Sina, Lisbeth, Maya és Ingrid számára, akik a szülővárosukban maradtak akkoriban, amikor a haladó szellemű, merész és élettel teli Kat a nyakába vette a nagyvilágot.
Sina világéletében a fiának élt, Maya a tanításért, Lisbeth mások pillantásáért, Ingrid pedig önmagáért. Most a nyugdíjkorhatárhoz közelednek.
Az időközben megözvegyült Kat, aki egy kakaóültetvény egyedüli tulajdonosa, úgy dönt, meghívja magához az egykori csapat tagjait. A kannibálklubos és papagájhalas bélyegekkel érkező levelekben régi barátnőjük hangja szól hozzájuk.
Vajon elég bátrak ahhoz, hogy elhagyják a hideg Norvégiát? A jégkaparót és a fagyasztott készételeket le merik cserélni a pálmafák susogására és az azúrkék tengerre?

Kategóriák
Könyvajánló

Nova Lee Maier: Close-up

Close-up – vészjósló és érzéki holland thriller. Hollandia legnépszerűbb thriller-szerzőjének – a nagy sikerű A védőnő és a Mindent vesztesz után – magyarul harmadikként megjelenő regényét is az Ab Ovo adja ki. A Close-up Hollandiában elnyerte az év legjobb thrillerének járó Zilveren Vingerafdruk közönségdíjat. Erről nem akarunk semmit elárulni, csak annyit, hogy egyik kritikusa ezt írta róla: „A Close-up annyira magával ragadó, hogy nem ajánlatos tömegközlekedési eszközön olvasni, mert garantáltan csak a végállomáson térünk magunkhoz.”