Kategóriák
Rendezvények

Meghívó

 

Sorsunk, útjaink… Számtalan szakirodalom foglalkozik sorsunkkal, útjainkkal. De mi lehet annál hitelesebb mint amikor a nagyi, dédi vagy akár a szülő meséli el utódainak, hogy is volt régen. Hasonló élményben volt részünk, március 23-án, amikor is Kotvitsné Marika néni és Buda Ferenc helyi lakosok meséltek életükről. Olajos István igazgató úr mentorálásával mindent átölelő kérdéseivel, sok mindent megtudhattunk róluk, a gyökereikről, hogyan kerültek Lakitelekre – amit már otthonuknak tekintenek – szakmai életútjaikra, a családi háttér, a társ és az utódok. Nosztalgiázhattunk, merenghettünk a múltban, felszínre kerültek olyan emlékek is, melyet még a gyermekeik sem hallottak. Úgy gondolom még nem késő meséltetni szüleinket, nagyszüleinket, dédikéinket, hogy átörökíthessük mind azt az információt, érzelmi intelligenciát, amit ők adtak tudatosan, ösztönösen az utókornak. Marika néni és Feri bácsi az elmúlt év végén ünnepelték kerek évfordulós születésnapjaikat. Ennek apropójából egy közös torta felszelésével megörökítettük az idő múlását. Köszönet a finom ízekért a Laki-Konyhának. „Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez is a mi feladatunk.”

 

Kategóriák
Hírek

Március 15.

Lakiteleki Községi Könyvtár következő kvízjátéka március 15-re, mely nem csak felnőtteknek, gyerekeknek is készült.
Kellemes időtöltést kívánunk! 😊🇭🇺

Ne felejtsék‼️ Azok akik:
– minden kvízjátékot megfejtenek,
– 5 különböző témakörben helyes megfejtést küldenek be,
-vagy legalább 5 kvízjátékon részt vesznek
az év végi karácsonyi kvízjáték után sorsoláson vesznek részt❗️

Felnőtteknek:https://docs.google.com/…/1FAIpQLSc8fi2p2U7…/viewform…

Gyerekeknek:https://docs.google.com/…/1FAIpQLScG8UXdpaJ…/viewform…

Március 15.

Kategóriák
Hírek

Vadvilág világnapja

Beporzók

Kategóriák
Hírek

Jeles évfordulók: Békéért küzdő írók világnapja

Békéért küzdők világnapja

Kategóriák
Hírek

Egyedi könyvjelző, hónapról-hónapra!

✏️Színezés során nincs jó vagy rossz megoldás. A lényege, hogy élvezzük a magunkra fordított időt, melyet kiszakítva töltünk a napi problémákból, a zsúfolt időbeosztásból. A szakértők szerint igen sokat tehetünk a boldogságunkért, ha – nem törődve mások véleményével – a szabadidőnket színezéssel töltjük. 💬Jó alkalom erre ha eljössz a Lakiteleki Községi Könyvtárba, ahol megalkothatod saját, egyedi könyvjelződet hónapról-hónapra. Az elkészült műveket szívesen vesszük, ha meg is osztod az oldalunkon 😍

Kategóriák
Hírek

Jeles évfordulók: Arany János

Ma 205 éve született Arany János.
(Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.
Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor mellett Arany János a XIX. század harmadik nagy magyar költője.
Elbeszélő költeményei a magyar epika csúcspontjai.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, mellyel elnyerte a Kisfaludy Társaság komikus eposzra kiírt pályadíját.
Igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette.
1847-ben a Toldival újabb pályadíjat nyert, egyben elnyerte a Petőfi barátságát is.
Újabb nagyobb műve a Toldi estéje.
1848-49-i szabadságharc idején több forradalmi hangvételű verset írt.
Utolsó jelentős művét, a Toldi szerelmét 1879-ben fejezte be .
1879-től főként a hun trilógiával foglalkozott
A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja.
A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették.
1882 őszén séta közben megfázott, rövid betegség után meghalt.
Forrás:
Új Magyar Életrajzi Lexikon
Kategóriák
Hírek

Miért jó könyvtárba járni?

Kedves olvasóink, könyvtár látogatóink!

Szeretnénk egy új lehetőséget kínálni, hogy véleményüket, ajánlásukat megosszák egymással a Lakiteleki Községi Könyvtárba📚📖

Minden kötelezettség és név nélkül tehetik mindezt‼️

Mai napon már fel is kerül néhány vélemény és könyvajánló a faliújságunkra ❤️

Köszönjük!

Miért jó...?

 

 

Kategóriák
Hírek

Jeles évfordulók: Csukás István

Csukás István ifjúsági író, költő halálának 2 éves évfordulója van ma.
Kisújszálláson, 1936. április 2-án született. Arcvonásaik alapján anyját, Varró Margitot kun, apját jász származásúnak gondolta.
Érettségi után előbb a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra. 1954 és 57 között volt egyetemi polgár.
1957-ben abbahagyta tanulmányait. Írásaiból élt, majd több lapnál is dolgozott.
1968-71-ben a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági könyvkiadó főszerkesztője.
Korai költészetében a nagyvárosba került fiatal értelmiségi önmagára és otthonára találásáról számolt be, fájdalmas nosztalgiával az eltűnt gyermekkor és az eltűnőben lévő ifjúság iránt. Későbbi verseinek meghatározó vonása a himnikus életszeretet.
Jelentős elismerései közül csak néhányat megemlítünk:
• 1977-ben és 1987-ben József Attila díj
• 1975-ben az Év Legjobb Gyermekfilmje díj
• 1984-ben Andersen-diplomát és a Művészeti Alap Irodalmi díj
• 1987-ben az Év Könyve Jutalom
• 1989-ben Déry Tibor Jutalom
• 1990-ben SZOT díj.
• 2017-ben a Nemzet művésze díjban részesült.
Népszerű gyermek és televíziós sorozatai:
• Pom-Pom meséi
• Süsü a sárkány
• Mirr-Murr, a kandur.
Még több művéről a következő oldalunkon, az on-line katalógusban van lehetőség megnézni könyvtárunkban mi található meg:
https://lakitelekikonyvtar.hu/
Súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2020. február 24-én.
Forrás:
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/csukas-istvan#bibliografia
Új magyar irodalmi lexikon.
Kategóriák
Hírek

1000. olvasónk !

Hozzánk érdemes betérni, mert minden olvasó fontos a számunkra 😉🥰

1000. olvasó

Kategóriák
Hírek

Felhívás kvízjátékra!

Felhívás kvízjátékra❗️
A következő kvízjátékunk a farsanghoz kapcsolódik, mely az alábbi linken érhető el!
Aki lemaradt az előzőről, még visszakeresheti facebook oldalunkon vagy elérheti az alábbi linken :
Sok sikert a játékhoz! 😊
Kvízjátékra felhívás