Kategóriák
Könyvajánló

Diney Costeloe: Eldobott gyerekek

Rita és Rosie Stevens mindössze kilenc- és ötévesek, amikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy, örökre megváltoztatva ezzel a két kislány életét.

A durva, erőszakos Jimmy Randallnek esze ágában sincs más férfi gyerekeit nevelni. Hathatós közreműködésével a lányokat végül árvaházba adja az édesanyjuk, aki nem is sejti, hogy a papírokat aláírva örökre lemond a gyerekeiről, kiszolgáltatva őket az intézetvezetők kényének-kedvének.

Nem sokkal később a sors és a vezetőség szeszélye folytán egy csapat árvát áttelepítenek a gyermekotthon ausztrál testvérintézményébe. A hajón, édesanyjuk tudta és beleegyezése nélkül, ott utaznak az eldobott gyerekek, Rita és Rosie is.

Kategóriák
Könyvajánló

Eckhart Tolle: Új föld-Ráébredni életed céljára

A most hatalma című, világsikerré vált könyv megvilágosodott írója ebben az új művében fejti ki legrészletesebben a tanítását.
Nélkülözhetetlen könyv a spiritualitás iránt érdeklődőknek, az életet igazán mélyen megérteni kívánóknak, és mindazoknak, akik már torkig vannak a kínlódással.

Kategóriák
Könyvajánló

Takács Viktória: Farsangi mese

Az ünnepi fények és melegség helyét januárban átveszi a szürkeség, a hideg és a vánszorgó percek. Az unalmasan telő napokkal Simon nagypapája lassan elveszíti a jókedvét, de családja és a szomszéd Lulu néni kieszelik, hogyan vidítsák fel. A régi emlékeket felidézve hagyományos farsangi felvonulást szerveznek, ahol a falu apraja-nagyja feleleveníti a régi szokásokat. Megtudhatjuk mit jelent a vízkereszt napja vagy a farsang farka, hogy kik azok az alakoskodók, és mivel foglalkozott régen a drótostót. Végül még az is kiderül, hogy valóban mágikus erővel bír-e a farsangi fánk.

A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat – Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg. A Hagyományaink sorozatban olyan ünnepeket dolgozott fel eddig, mint a betlehemezés, a mohácsi busójárás, a húsvét, a pünkösd, a lucázás, a szüret…

Kategóriák
Könyvajánló

Fodor Veronika: Talpra, magyar!-Forradalmi szabadulókönyv

Légy részese az 1848-as forradalomnak ebben a rendkívüli szabadulókönyvben!
Tarts Petőfi Sándorral és a márciusi ifjakkal a Pilvaxba, a Nemzeti Múzeumba és szabadítsátok ki Táncsis Mihályt, majd vigyétek sikerre a forradalom ügyét! A feladat: ki kell játszani a birodalom titkosrendőrségét. Cselezd ki az ügynököket, kézbesíts fontos üzeneteket! Szükséged lesz a kalandokhoz a kíváncsiságodra, és egy ceruzára vagy golyóstollra.

Ez a könyv történelmi alapokon nyugszik, valós személyekkel, tényekkel, eseményekkel. De nem kell megijedni, ugyanis nem történelemkönyv. Megjelennek benne kitalált alakok és történések is. Ám a lényeg, hogy ennek a könyvnek TE vagy a főszereplője!

Kategóriák
Könyvajánló

Az esszenciális élet-Az esszenciális olajok legátfogóbb kézikönyve

Az ESSZENCIÁLIS élet visszatér az évezredek óta jól bevált természetes, növényi gyógymódokhoz. Inspirációt nyújt, hogyan építhetjük be az illóolajok használatát a mindennapi életünkbe. A komoly szakmai alapokon nyugvó könyv részletesen kiterjed az esszenciális olajokkal kapcsolatos tudnivalók tudományos hátterére.
– A Gyors referencia komplex táblázata több mint 500 egészségügyi panaszra ajánl olajokat, könnyen értelmezhető szimbólumai szemléletesen mutatják a felhasználás ajánlott módját.
– A Természetes megoldások c. rész részletes leírást ad az egyes olajok és olajkeverékek eredetéről, tulajdonságairól, legfőbb felhasználási területeiről.
– A Szervrendszerek és célterületek c. rész holisztikus megközelítése a megelőző gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. A tünetekből kiindulva a problémák gyökerét célozza meg, külön kiemelve az érzelmek szerepét.
– A természetes élet receptjei c. rész bemutatja, hogyan segítenek az olajok a családi élet minden területén, az intimitásban, a gyerekek gondozásában, az otthon tisztán tartásában, a főzésben, a kerti munkában, házi kedvenceink ápolásában és szabadidős tevékenységeink során.

Tegyen érte, hogy minden olajozottan működjön az életében!

Kategóriák
Könyvajánló

Mészöly Ágnes: Barni titkos barátai

Barni szomorúan sétál anyával hazafelé az oviból a lomtalanítástól koszos utcán, amikor két kirakott plüss szólítja meg: Elek és Benő. Senki más nem hallja és érti őket, csak ő!
Hiába tiltakozik anya, a vízilóforma és az elefántféle hamarosan beköltözik hozzájuk, és a kisfiú elválaszthatatlan barátai lesznek. Segítenek eldönteni Barninak, hogy milyen jelmezt vegyen fel az ovis farsangra, kitalálni, hogyan barátkozzon össze Lolkával és mit adjon anyának a szülinapjára. A kisfiú megosztja velük legnagyobb bánatát is: apa nem jön haza többet, mert autóbaleset érte. A plüssök segítségével végre meg tudják beszélni anyával a történteket, Barni pedig megerősödve, bátran vághat neki az iskolának.

Kategóriák
Hírek

Jeles napok , Göncz Árpád

100 éve született Göncz Árpád
Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10. – Budapest, 2015. október 6.)
Göncz Lajos római katolikus vallású posta- és távirdafőtiszt, teniszjátékos és az unitárius vallású Haimann Ilona gyermekeként született Budapesten, 1922. február 10-én.
Gyermekkorában Budán, a Bors [ma: Hajnóczy József] utcában lakott nagyszüleivel. Az Új Iskolába járt elemibe, majd 1932-ben beiratkozott a Werbőczy Gimnáziumba, ahol jelesre érettségizett. Fiatalon tagja volt a cserkészmozgalomnak.[9][10] 1939-től az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok, ezzel egyidejűleg a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult (a mai: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar), ahol 1944-ben szerezte meg diplomáját. A Teleki Pál Munkaközösségnek is tagja volt. Mivel egyetemi felmentéssel rendelkezett, így csak a második világháború végén kapott behívót. A 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz vonult be Bélapátfalvára, de 1945-ben megszökött a Németországba vezényelt egységtől. Többször is szovjet fogságba került, ahonnan mindig sikerült megszöknie.
József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikus.
1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt.
1965-től szabadfoglalkozású műfordítóként és íróként tevékenykedett. Olyan drámák fűződnek nevéhez, mint a Mérleg, a Rácsok, a Magyar Médeia. Sarusok címmel regénye, Találkozások címen novelláskötete jelent meg. Az angol irodalom kiváló tolmácsolásáért.
1989-ben a rangos Wheatland-díjjal tüntették ki. Műfordítói tevékenysége rendkívül sokszínű, mások mellett Doctorow, Faulkner, Golding, Hemingway, Susan Sontag, Updike és Tolkien műveit ültette át magyarra. A nyolcvanas évek második felében tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak.
1989-ben az Írószövetség elnökévé választották.
1990-ben a szervezet tiszteletbeli elnöke lett.
1990. augusztus 3-án az országgyűlés Göncz Árpádot, az SZDSZ politikusát választotta köztársasági elnöknek.
Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa. Köztársasági elnökként több mint 130 alkalommal járt külföldön, összesen 70 országban, ő volt az első magyar államfő, aki hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban, Japánban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában.
2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyermekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását.

Magyar Kódex : Magyarok a 20. században.

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6ncz_%C3%81rp%C3%A1d

Göncz Á.

Kategóriák
Hírek Rendezvények

Családi farsang délelőtt

Várunk minden érdeklődőt szeretettel, február 19-én családi szombat délelőttünkre!

Szabóné Andi vezetésével egy új technikával ismerkedhetünk meg. 🤡😊 A program ingyenes, jelentkezéshez kötött, de a létszám korlátozott! Ha felkeltettük figyelmét jelentkezzen a plakáton feltüntetett elérhetőségünk egyikén! 😄

 

Farsangi családi de.

Kategóriák
Hírek

Rákellenes világnap

Rákellenes világnap február 4.

Ma van a rák világnapja, ez a betegség a második vezető halálok a bolygón. Világszerte tízmillió ember hal meg évente rákbetegségek következtében, holott a halálozások akár egyharmada megelőzhető lenne. Ha nem teszünk semmit az elkeserítő statisztikai adatok csökkentéséért, akkor a szakértők szerint 2030-ra már 13 millió daganatos megbetegedés okozta halálesettel kell számolni.

Forrás:https://index.hu/techtud/2021/02/04/rak-vilagnap-halalozas/

Rákellenes világnap

Kategóriák
Hírek

Jeles napok, Csoóri Sándor

 

Csoóri Sándor (1930. – 2016.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait betegsége miatt félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. Utolsó éveiben visszavonult életet élt. Hosszan tartó szenvedés után hunyt el 2016. szeptember 12-én, Budapesten.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cso%C3%B3ri_S%C3%A1ndor_(k%C3%B6lt%C5%91)

Gyerekverseket már a az 1960-as évektől írt. 2018-ban jelent meg összegyűjtött posztumusz gyerekvers-kötete. Ismertebb gyermekvers könyvei:

• Lekvárcirkusz bohócai (1969)

• Lábon járó verőfény (1987)

• Hova megy a hegy? (2011)

 

Csoóri SándorA kép helyettesítő szövegét a automatikusan a kép címe lett. Biztos, hogy ez megfelelően leírja a kép tartalmát? Ha nem, akkor légy szíves javítsd ki.