„A bejárati ajtó előtt Theo felvette a szőnyegtáskáját. Aztán csak állt ott, amíg azt nem kívántam, bár mégiscsak Anke kísérte volna ki. A hosszúra nyúló ácsorgás a kicsi, zárt térben a visszautasított kérőmmel hamar kínossá vált.
Mit akar még?
– Johanna, egyáltalán nem adsz nekem reményt?
Csak egy kegyetlen nő akarhatta volna megtéveszteni őt.
– Sajnálom, Theo.
Szomorú mosolya láttán az angyalok egy egész tavaszra eleget sírhattak volna. Végül már ezt a mosolyt sem bírta tovább, lekonyult a szája sarka. Súlyos véglegességgel tolta a kalapját sötét rézszínű hajára.
– Viszlát, Johanna Bonger!
– Viszlát, Theo van Gogh!
Lement a bejárati lépcsőnkön, aztán megtorpant a járdán.
– Írhatok neked?
Nem tudtam megint nemet mondani, ráadásul egy ilyen kis kérésre.
– Igen.
Egyetlen szó. De jaj, mekkora hatalma lehet egyetlen szónak.
Nem tudtam volna elképzelni, hogy e miatt az egy igen miatt három éven belül két ember is meghal, akit szeretek.”
Emsley Wilson élete romokban hever. A szerelme elhagyja, a vállalkozása a csőd szélén táncol, ráadásul imádott nagymamáját is elveszíti. Utolsó találkozásuk alkalmával nagyanyja egy titkozatos, zöld könyvecskét ad neki, amely a lány legnagyobb meglepetésére Vincent van Gogh sógornőjének, Johanna Bongernek a naplóját rejti.
A férje halála után Johanna örökli meg Van Gogh festményeit. Ezek jelentik minden vagyonát, de a képek csak annyit érnek, mint a vászon, amire festették őket. A fiatal özvegynek gondoskodnia kell magáról és kisgyermekéről a tizenkilencedik század végi Párizsban, egy olyan országban, amelynek még a nyelvét sem beszéli. Ő azonban megtalálja hivatását a szükségben: mindenáron meg kell ismertetnie Van Gogh zsenális művészetét a világgal.
A naplót olvasva Emsley magára ismer a több mint száz évvel korábban élt nő élettörténetében.
De hogyan kerülhetett a nagyanyjához a napló?
Lehet, hogy köze van a több évtizedes családi titokhoz?
És vajon segíthet a múlt, hogy megtaláljuk a válaszokat életünk nagy kérdéseire?
