Kategóriák
Könyvajánló

Szinetár – Önéletrajz-szerűség és egyebek

„Volt egy színdarab, abban egy öreg kínait játszott Páger Antal. A darab sok képből állt, és minden kép végén kijött az öreg. Feltette a nézőknek a kérdést:
– Tanulság? – és rögtön felelt: – Nincs!!!
Ez gyakran így igaz. De ha bevallja az ember, ha nem, az írások jó részét mégiscsak a tanulságért írják. Tehát hogy is volt? A csúcson és a padlón. Fent és lent.”

„Megállítottam a próbát és bekértem az ügyelőt a színpadra.
– Mi volt ez? Miért lőttél már a második felvonásban?
Mire az ügyelő sápadtan közölte:
– Nem én lőttem, az utcán lőttek!
1956. október 23-án így ért véget a Mágnás Miska főpróbája.
A színház előtt az utcán még beszélgettem Latabár Árpáddal, aki egy melegszívű, nagyon okos ember volt. Nyugtatgatott, hogy ne izgassam magam. rossz főpróba, jó premier. Ott álltam a Jászai-díjammal, a rendezői címemmel, és alig volt pár fillér a zsebemben. Kölcsönkértem Latabár Árpádtól, aki adott száz forintot. Ez a száz forint megmentette az életünket. ugyanis másnap korán reggel még lehetett vásárolni élelmiszert, aminek már igencsak híján voltunk. nem sokkal azután a Villányi utat lezárták, harcok folytak a szomszédban. Ott volt a légvédelmi parancsnokság, nem tudtunk kimozdulni két napig. Ha Latabár nem ad pénzt, akkor lehet, hogy éhen halunk. a kis üzlet reggel még nyitva volt, de a lövöldözésre bezárt. A feleségem az utolsó pillanatban vásárolt.”

„… A bérkocsis utcából a József körúton mentem a közeli nemzeti színházba, de nem működött még a közvilágítás. baktattam a körúton a koromsötétben, és megérkeztem a nemzetibe, ahol felment a függöny, és valami gyönyörű, ragyogó csodavilágot láttam, kontrasztját a förtelmes, sötét, romos körútnak. Azóta nem bírom elviselni színházban a lekoszlott, direkt vacak látványt, ami egy későbbi, békebeli, jól élő generációnak sokáig a kedvenc stílusa volt. a magamfajta háborús gyerek még mindig elvárja, hogy ha fölmegy a függöny a színházban, akkor a látvány valamilyen formában megkapó legyen.”

„Az ember nyilván elfogult a saját édesapja életrajzával kapcsolatban. hiszen ez az én történetem is. A családomé. És közben azt gondolom, nemcsak amiatt volt fantasztikus élmény olvasni, mert hozzám közel álló emberekről szól, hanem mert rólunk szól. Rólunk, a XX. század magyar szülötteiről…” – Szinetár Dóra

Kategóriák
Könyvajánló

Outlander 8/1 – Szívem vérével írva

A szerelem átível téren és időn.
„A történelem lenyűgöző módon kel életre a könyvlapokon.”
– New York Daily News

Éppen az amerikai függetlenségi háború idejében járunk, és a világ a feje tetejére állt. Az angolok visszavonulnak, George Washington üldözi őket. És Claire Fraser korábbi férje, Jamie visszatér a halálból, problémák egész sorát hozva magával.

Claire, aki a 20. században született, mielőtt eltűnt volna a múltba, jelenleg újraházasodott, és meg van rémülve, hogy az egyik férje meg fogja ölni a másikat. Eközben a lánya, Brianna a saját megpróbáltatásaival néz szembe a jövőben. Férje köddé vált, és a fia veszélyben van egy gonosz bűnöző miatt, aki gyilkos gondolatokat táplál…

A sorozat egyik legjobb része.

Hagyd, hogy elrepítsen!

„Diana Gabaldon egy született történetmesélő.”

– LOS ANGELES DAILY NEWS

„Diadalmas… a történelmi események és egy igazán érett
szerelmi történet bemutatása igazolja Gabaldon írói kiválóságát.”
– PUBLISHERS WEEKLY

„Kasszasiker!”
– WALL STREET JOURNAL

Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Felnőtteknek ajánljuk!

Kategóriák
Könyvajánló

A sirály a király?

Bosnyák Viktória először másfél évtizede megjelent könyve, A sirály a király? nem véletlenül ismert és közkedvelt országszerte az általános iskolák alsó tagozatában. E kedves mese segítségével ugyanis a gyerekek szórakozva tanulhatják meg az LY-os szavak legjavát. Olvashatják önállóan, vagy feldolgozhatják közösen, így is, úgy is hasznos.
Most a Tintató Kiadó Tengernyi Tudás sorozatában jelent meg, ahol az elterjedt meseregény bájos kiegészítő keretet kapott. Mivel maga az LY-t tanító mese minden változtatás nélkül az eredeti formában olvasható, az önmagában is értelmezhető, pedagógusoknak, már kidolgozott, jól bevált tanmenetüktől, játékos feladataiktól emiatt nem kell eltérniük.
Az új, bővített kiadáshoz ingyenes feladatlapok és oklevél letölthető a Tintató Kiadó holnapjáról.
A könyvet Dudás Győző csupa érzelem rajzai teszik kedvessé, átélhetővé.
A Tintató Kiadó Tengernyi tudás sorozata játszva tanít Bosnyák Viktória régi és új meseivel.

Kategóriák
Könyvajánló

Fűszermesék – Kalandozások a fűszernövények varázslatos világában

A Fűszermesék két testvérpár – Mati és Lori, valamint Ella és Rozi – egymáshoz tett nyá­ri utazásának történetéről szól, melyet kü­lönleges fűszernövények és a felhasználá­sukkal készített finomságok illata leng be. Miközben a négy barát felejthetetlen napo­kat tölt egymással, fontos dolgokat tanulnak meg a fűszernövények és ehető virágok va­rázslatos világáról: például hogyan lehet tá­vol tartani a vakondot barátságos módon kedvenc növényeinktől, hogyan készíthe­tünk egyszerűen sebgyógyító körömvirág-krémet, mely növények érzik jól magukat cserepekben, vagy hogy milyen növény a kerti sarkantyúka és a sáfrányos szeklice. Ebben a könyvben még a főszereplők kedvencei is egy-egy növény nevét viselik: Fahéj és Füge is részesei a kalandoknak! S ha kedvet kap­tál egy kis kertészkedésre, a könyv végén informatív fűszernövény-kisokos segít meg­valósítani álmaid kiskertjét.

A könyv szerzője, Beh Mariann kertészmér­nök, két kislány anyukája, a Bazsalikomos kert márka megálmodója és tulajdonosa. Kedvenc fűszernövényeiből és ehető virága­iból több éve készíti különleges fűszer- és teakeverékeit. Emellett a nagy sikerű A kert konyhája és Levendula c. könyvek szerzője.

Kategóriák
Könyvajánló

A szárazságtűrő kert

Kertészkedés a fenntarthatóság jegyében

Ha nem akarunk a forró nyári napokon állandóan locsolni, érdemes megfontolni, hogy kertünket a klímaváltozáshoz igazodó, szárazságtűrő növényekkel népesítsük be.
A könyv
– 44 ellenálló évelőt, fűfélét, fát és kúszónövényt, cserépbe, balkonládába ültethető zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket mutat be, amelyek jól bírják az egyre emelkedő hőmérsékletet és a száraz időszakokat;
– ötleteket ad, hogyan javíthatjuk kertünk, környezetünk mikroklímáját esőkerttel, zöldfalakkal, zöldtetővel;
– megismertet a leggyakoribb kártevőkkel és kórokozókkal, tippeket ad a megelőzésre és a védekezésre.

Kategóriák
Könyvajánló

A sirály a király? – Feladatgyűjtemény Bosnyák Viktória regényéhez

Feladatgyűjtemény Bosnyák Viktória közkedvelt, A sirály a király? című, helyesírást gyakoroltató regényéhez, melynek anyanyelvi témája az LY-os szavak.
A feladatgyűjtemény alkalmas iskolai, csoportos, és önálló felhasználásra is.
Hevérné Kanyó Andrea mesterpedagógus szakmai feladatai mellett megtalálhatóak Bosnyák Viktória és Dudás Győző játékos és kreatív kihívásai is a kiadványban.

Kategóriák
Könyvajánló

Koronázz meg – Royal Saga 3.

Az évszázad esküvője botrányokkal, hazugságokkal és gyilkossággal, ahogy arra csak a New York Times sikerszerzője, Geneva Lee képes

Miután Alexander és Clara leszámoltak a múltjukkal, készen állnak végre, hogy összeházasodjanak. Bár Clara úszik a boldogságban, az ünnepségek során ki van téve a világ kíváncsi tekintetének. Bár Alexander igyekszik megvédeni, mindketten tudják, hogy ez csak ízelítő abból az életből, amit Clara választott, amikor beleegyezett a házasságba. Azt hitték, hogy leküzdötték az akadályokat, amik elválasztották őket, de egy még ezeknél is nagyobb akadály áll a házasságuk útjában: a királyi család. Alexander, aki nem kapott engedélyt a nősülésre, könnyen úgy járhat, hogy kénytelen lemondani a koronáról, hogy megkapja a nőt, akit szeret.

De egy még ennél is nagyobb veszély fenyegeti az ifjú párt, ami darabokra törheti a boldog végbe vetett álmaikat, mielőtt még megvalósulhatnának. Miközben Alexanderben egyre erősebb a birtoklási vágy, Clarának döntenie kell, hogy készen áll-e arra, hogy a felesége legyen, és ezzel ő váljon Anglia jövendő királynőjévé.

Szenvedély, intrika és szerelmi románc – Add át magad a több, mint kétmillió példányban eladott, világsikerű sorozat, a Royal saga sötét, érzéki világának.

Kategóriák
Könyvajánló

Rendterápia – Engedd el a múltat, adj teret a mának!

A rendrakás hasonló a fogyáshoz. Rengeteg könyv szól a leghatékonyabb módszerekről, szemmel látható eredményt azonban csak akkor érsz el, ha eljutsz annak az alapvető kérdésnek a gyökeréhez, hogy miért ragaszkodsz a kilóidhoz – jelen esetben a kacatjaidhoz.

Otthonunk, dolgaink külső megnyilvánulásai annak, kik is vagyunk. Személyes tárgyaink, legyen az egy fotóalbum, egy elnyűtt farmer vagy egy antik ékszerdoboz, számunkra különleges, egyedi jelentőséggel bírnak. A probléma akkor kezdődik, amikor személyiségünk változását a minket körülvevő holmik már nem követik. Itt akadunk el: tárgyainkon keresztül kapaszkodunk régi személyiségünkbe és beleragadunk régi életünkbe.
A Rendterápia felvázolja a tárgyaid mögött rejlő pszichológiai, érzelmi és energetikai tényezőket, ezzel megkönnyíti számodra az elengedési folyamatot. Megmutatja, hogyan tudod életed a téged visszahúzó tárgyaktól megszabadulva új mederbe terelni. Ahogy a ragaszkodás mögött húzódó indok napvilágra kerül, a konkrét elengedés már könnyű. És amint a tárgyat elengeded, a hozzá kapcsolódó, mögöttes érzelmek is azonnal és spontán kioldódnak – ez a rendrakás mágiája.

A rendetlenség nem okoz elakadást, kényszerképzeteket, kimerültséget vagy betegséget – hanem elfedi azt, ami a kacatkupac alatt húzódik. Eltakarja a vakfoltjainkat. Ez egyéni; tiéd az út, hogy felfedezd. A lomhalmaz alatt meg fogod találni valódi önmagad.

Indulj el, és gyakorold az elengedést! Teremts teret annak, akit igazán szeretsz – saját magadnak.

Tisha Morris fengshui-szakértő, életvezetési tanácsadó, belsőépítész, energetikai gyógyító. Hivatása, hogy a kihívást jelentő tereket támogató környezetté változtassa, és így elősegítse az ott élők vagy a velük kapcsolatba kerülők életének fejlődését.

 

Kategóriák
Könyvajánló

Az igazság ára

Mickey Haller mobil irodájával, egy Lincolnnal járja a Los Angeles-i bíróságokat. A dörzsölt ügyvéd bármilyen klienset elvállal, aki megfizeti, legyen szó csalókról, drogkereskedőkről, részeg sofőrökről. Számára a törvény nem bűnről és ártatlanságról, hanem a manipulációról és a lehető legjobb alkukról szól. A folyamatosan anyagi gondokkal küzdő Haller úgy érzi, hogy megfogta az isten lábát, amikor egy gazdag ingatlankereskedő őt választja védőnek. A férfit egy prostituált megverésével és megerőszakolásának kísérletével vádolják, állítása szerint azonban csapdába csalták. Zsíros honorárium, könnyű ügy: úgy tűnik, Haller végre révbe ért. Egészen addig, amíg egy hozzá közel álló személy gyilkosság áldozata nem lesz, és rá kell döbbennie, hogy most nem a szürke különböző árnyalataival néz szembe, hanem a színtiszta gonosszal…
A legendás amerikai krimiíró, Michael Connely könyvsorozatából a Netflix készített nagy sikerű adaptációt.

Kategóriák
Könyvajánló

A hazugság csapdájában

Mickey Haller védőügyvéd élete végre kezd rendbe jönni – kétévnyi tévelygés és kihagyás után visszatér a tárgyalóterembe. Amikor neves kollégáját, Jerry Vincentet meggyilkolják, Haller megörökli tőle addigi legnagyobb ügyét: neki kell védeni a befolyásos hollywoodi producert, Walter Elliotot, akit felesége és annak szeretője megölésével vádolnak. Mickey gőzerővel készül a tárgyalásra, ami egész Los Angeles legfelkapottabb védőügyvédjévé teheti, ám a tét ennél is nagyobb: úgy tűnik, Vincent gyilkosa őt szemelte ki következő áldozatának.
Itt lép be a képbe Harry Bosch, aki elszántan nyomoz Vincent gyilkosa után, mindent elkövet a kézre kerítéséért, még ha ehhez csaliként is kell használnia Hallert. Bosch és Haller – a kérlelhetetlen nyomozó és a zavarosban halászó ügyvéd – mindeddig ellentétes oldalon álltak, ám ahogy nő a nyomás, és mindketten egyre nagyobb kockázatot vállalnak, be kell látniuk, csak közösen úszhatják meg ezt az ügyet.
A legendás amerikai krimiszerző, Michael Connelly egyik legsikeresebb regényéből a Netflix készített tévésorozatot.