KÖNYVAJÁNLÓ

Madách Imre 200 éve született

200 éve született Madách Imre

(1823. január 20. Alsósztregova – 1864. október 5. Alsósztregova)
Vagyonos középnemesi családban született a felvidéki Alsósztregován (ma: Dolná Strehová, Szlovákia). Korábbi lexikonokban és forrásokban január 21. szerepel születése napjaként, de a későbbi kutatások megállapították, hogy az a dátum a keresztelésének napját jelöli. Nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, korán elhunyt apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében. A kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő Madáchot és négy testvérét szigorú és kemény akaratú édesanyja egyedül nevelte. Tanulmányait többnyire magánúton végezte, és mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, már több nyelven beszélt, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban. A pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát 1842-ben tette le. Egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába, a reménytelen szerelmet megéneklő Lant-virágok című verseskötet 1840-ben anyja pénzén jelent meg. A Pesten töltött idő alatt festett, zenélni tanult, és több írása megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.
Madách már 1840-től joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter János másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt, a tisztségről két év múlva betegeskedései miatt lemondott. Az 1840-es években verseket, drámákat (Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre) és elbeszéléseket (Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról) írt, melyek pesszimizmussal teli, kiforratlan művek. 1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére elvette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött, ekkor született Vadrózsák című dalciklusa.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/.../Mad%C3%A1ch_Imre_(%C3%ADr%C3...