KÖNYVAJÁNLÓ

Lukachich Géza: Magyarország megcsonkításának okai

Magyarország
Kiadó: Kárpátia Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2019

Magyarország összeomlását az állami támogatásokból működő fősodratú történetkutatás ma is meghamisítva mutatja be. Pedig rengeteg új adat, megcáfolhatatlan bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy hazánk szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek. Elég csak Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség vagy Politizáló szabadkőművesség című könyvére gondolnunk.

Az 1900-as évek elejétől kezdve elképesztő támadássorozat indult a magyar állam intézményei ellen, amelyek célja a katolikus egyház, a magyar identitás és kultúra felszámolása. Így sodródik bele hazánk az első világháborúba, a bomlasztó erők pedig mindent megtesznek azért, hogy káros tevékenységüket a hadseregben is eredményesen fejthessék ki, hogy aztán majd az összeomlással felszínre kerüljön az a csőcselék, amely valóra váltja az országvesztők céljait.

Ezeket az utolsó drámai napokat mutatja be Lukachich Géza visszaemlékezése, aki hiteles szemtanúja volt a budapesti eseményeknek, katonai parancsnokként pedig megpróbált