KÖNYVAJÁNLÓ

Meghívó

 

Sorsunk, útjaink… Számtalan szakirodalom foglalkozik sorsunkkal, útjainkkal. De mi lehet annál hitelesebb mint amikor a nagyi, dédi vagy akár a szülő meséli el utódainak, hogy is volt régen. Hasonló élményben volt részünk, március 23-án, amikor is Kotvitsné Marika néni és Buda Ferenc helyi lakosok meséltek életükről. Olajos István igazgató úr mentorálásával mindent átölelő kérdéseivel, sok mindent megtudhattunk róluk, a gyökereikről, hogyan kerültek Lakitelekre – amit már otthonuknak tekintenek – szakmai életútjaikra, a családi háttér, a társ és az utódok. Nosztalgiázhattunk, merenghettünk a múltban, felszínre kerültek olyan emlékek is, melyet még a gyermekeik sem hallottak. Úgy gondolom még nem késő meséltetni szüleinket, nagyszüleinket, dédikéinket, hogy átörökíthessük mind azt az információt, érzelmi intelligenciát, amit ők adtak tudatosan, ösztönösen az utókornak. Marika néni és Feri bácsi az elmúlt év végén ünnepelték kerek évfordulós születésnapjaikat. Ennek apropójából egy közös torta felszelésével megörökítettük az idő múlását. Köszönet a finom ízekért a Laki-Konyhának. „Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez is a mi feladatunk.”